Biográfia

Björk (teljes nevén Björk Guðmundsdóttir; 1965. november 21.) izlandi pop-énekesnő (vezetéknevének jelentése: 'a jó idő lánya'). Zenei előadóként rendkívül sokoldalú, többek közt pop, trip-hop, alternatív rock, jazz, electronica, folk és komolyzenei stílusú műveket alkotott.

Már két évesen kívülről tudta a Muzsika hangja c. musical összes dalát. Öt évesen kezdett zeneiskolába járni. 12 éves korában megjelenik első szólólemeze, a Björk, ami platinalemez lett. A lemezeladásokból származó pénzen zongorát vett magának, és saját zenéket kezdett komponálni.

1979-ben csatlakozott az Izlandra is megérkező punk mozgalomhoz és a Spit and Snot nevű bandához.

1980-ban az Exodus nevű fúziós jazz együttesben játszott.

1982-ben a Tappi Tíkarrass (tappi tíkarrass = 'dugó a szajha fenekében') együttessel két lemezt készített. A basszusgitáros apjának volt kedvelt mondása ez arra, amikor minden nagyon jól ment.

1984: KUKL együttes. A szó boszorkányságot, varázslatot jelent. David Bowie is a rajongójuk lett. The Eye, The Naughty Nought c. lemezek.

1985: The Sugarcubes (Sykurmolarnir) (A Cukorkockák). Life's Too Good! c. lemez.

1989: A második Sugarcubes album: Here Today, Tomorrow, Next Week!.

1990: A Tríó Guðmundar Ingólfssonar Björkkel közösen élőben készített albumot, amelyre régi izlandi dalok kerültek. A Gling-Gló azonnal platinalemez lett.

1991: A harmadik Sugarcubes album: Stick Around For Joy.

1992-ben Björk Londonba költözött, mert egyre jobban az elektronikus zene felé vonzódott. Itt vette fel a kapcsolatot Nellee Hooper producerrel, aki korábban a Massive Attackkel is dolgozott. Közös munkájuk eredménye az 1993-as Human Behaviour kislemez, majd a Debut című nagylemez lett, amely meglepő sikereket ért el Angliában és az Egyesült Államokban. Főleg az angolok értékelték az izlandi énekesnőt: a New Musical Express zenei magazin az év lemezének választotta a korongot, míg a Brit Awards-díjátadón a legjobb nemzetközi női előadó kategóriában nyert.

1995: Post album.

1996: A You Only Live Twice című James Bond betétdalt dolgozta fel, de nem volt megelégedve az eredménnyel és kérte a stúdiót, hogy semmisítse meg a felvételt, valaki azonban eltett egy másolatot, amit később már az internetről is le lehetett tölteni.

Ezután részt vett a Pierrot Lunaire című Schönberg prózai-énekes mű előadásában. Az előadás felvétele hivatalosan semmilyen módon nem lett rögzítve, de valaki mégis becsempészett egy magnót és készült belőle egy kalózfelvétel.

1997: Homogenic album felvétele Spanyolországban. A stúdiómunkálatokról felvételt készítettek, és 1998-ban mutatták be a BBC-n The Southbank Show: Björk Special címmel.

1999: Björk megírta a Táncos a sötétben c. Lars von Trier film teljes zenéjét (Selmasongs), majd Trier rávette, hogy vállalja el a főszerepet is.

2001: A Vespertine album egy törékeny, introvertált utazás microbeat-ekkel (ilyen pl. a mp töredékrészére lerövidített, megszerkesztett dobhang), eszkimó kórussal és nagyzenekari kísérettel. Az album a következők közreműködésével készült: Matmos, aki experimentális hangmanipulációriól ismert zenész, egy dán DJ, Thomas Knak valamint egy experimentális hárfaművész, Zeena Parkins.

2004: A Medúlla sokkal inkább impromptu album, mint elődjei. A zene minimálisra csökkent, több teret adva a vokálnak és a kórusnak. Az album Oceania c. dalát Björk a 2004-es olimpiai megnyitón adta elő, amit kifejezetten erre az alkalomra készített.

Army of Me-Xes Project: Björk rajongókat és zenészeket toborzott a nagyvilágból, hogy készítsenek mixet a 95-ös Army of Me c. dalából. Az albumra Graham Massey válogatta ki a legjobb 20-at.

2005: Björk régi barátja, Matthew Barney rendezte a Drawing Restraint 9 c. experimentális filmet, ami egy párbeszédek nélküli utazás a japán kultúra világában. Dialógusok helyett a Björk által írt aláfestőzenék és dalok kaptak helyet a filmben, amiben maga Björk és Barney is szerepel.

2007: Megjelenik a Volta.

Forrás: Wikipédia

Oldalmenü
Szavazás
Látogatod így is a honlapot, hogy mostanában nem frissítem?
Igen, de frissítsd, mert már nem sokáig! ;)
Néha benézek
Most vagyok itt először